Blog
Gyerek mellé kutya/Kutya mellé gyerek - Egy pszichológus-viselkedésterapeuta tanácsai
Akinek van kutyája és gyereke is, tudja, hogy ez a kombó legalább annyi pozitív élményt jelent, mint amennyi kihívást tartogathat. Sokan nem is vállalják be együtt a kettőt, pedig Sátori Ágnes pszichológus, viselkedésterapueta szerint ha okosan csináljuk, mind a két-, mind a négylábúnak jó dolog lesz az együttélés.
Sátori Ágnes a Petcast podcast vendégeként beszélt többek között arról, hogy tőlünk nyugatabbra a pszichológusok már javasolni szokták a fiatal pároknak, hogy mielőtt gyerekük lenne, esetleg tartsanak közösen kutyát vagy macskát, mert nagyon sok minden információt megtudnak önmagukról és a másikról is. Kiderülhet például, hogy egészen másképp gondolkodnak a nevelésről, a következetességről, a vészhelyzetek megoldásáról, a felelősség átadásáról vagy hárításáról. Arról, hogy mennyire tudunk összedolgozni egymással, segíteni a másikat.
Amikor egy párkapcsolatban már van egy közös állat, azt együtt nevelik és később születik meg a baba, az emberek egy részénél teljesen háttérbe szorul az addigi “szőrös gyerek”, sőt, az is előfordul, hogy mennie kell a háztól. Sátori Ágnes szerint az ilyesmi akkora törést okoz az állatban, aminek biztos, hogy lesznek viselkedéses következményei. Lehet az félelem, szorongás, féltékenység, agresszió, frusztráció, nagyon sokfele mozdulhat, az állat személyiségétől függően, és ráadásul ezt összeköti a gyerek érkezésével. A szakértő szerint a gazdik, aki előtte nagyon szorosan együtt éltek a kisállattal, sokszor a környezet nyomására cselekszenek, és bűntudatuk lesz. Fel lehet és fel is kell készülni, mégpedig időben a baba érkezésére cicásként, kutyásként, és úgy alakítani át az életet, hogy abba mindkettő beleférjen - mutat rá a szakértő.
A viselkedésterapeuta hangsúlyozza: a kutyák alapvetően nem jelentenek veszélyt a gyerekekre. Egészen pontosan egy jól szocializált kutya, akit a gazdi kontrollálni tud, alapból nem jelent veszélyt. Aki még sosem volt gyerekek között, annál a helyzet bizonytalan , és - mit Sátori Ágnes fogalmaz - ne legyen illúziónk, nincs száz százalék biztonság. Tehát a legtutibb, legjobb fej, leggyerekszeretőbb kutya is tud bajt csinálni, mondjuk azzal, hogy föllök egy kisgyereket. Se kutyát, se macskát nem hagyunk egyedül csecsemővel, függetlenül attól, hogy mennyire ismerjük. Bármikor történhet olyan, amit nem látunk előre.
Fontos, hogy a gyerek is megtanulja, meddig mehet el egy állatnál, és hogy a család kutyája, cicája számára legyen olyan hely biztosítva, ahol a gyerek nem tudja piszkálni, ahol megpihenhet, ha elege lenne.
S hogy mi a helyzet akkor, amikor a gyerek érkezik előbb, s azután mondjuk, a kutya? Sátori Ágnes szerint a legfontosabb, hogy szülőként lássuk, mivel jár ez. Hogy belefér-e az életünkbe, lesz-e rá energiánk, időnk, figyelmünk az állatra is. Sokan úgy gondolják, kölyökkutyát szereznek be, mert milyen klassz lesz, ha együtt nő fel a gyerekkel. Fontos látni azonban, hogy nagyon pici gyerek mellé kölyökkutyát hozni, az azt jelenti, hogy egyszerre kell nevelni mindkettőt. Aki pedig azt gondolja, hogy a problémás gyerek mellé visz haza kölyköt terápiás céllal, annak tudnia kell, hogy “az nem egy kispályás dolog”.
Ha azonban a szülő felelősséggel úgy dönt, hogy egy mindezt bevállalja, és hosszú időre el tud köteleződni, akkor az nagyszerű, mert ezzel felelősséget, rendszert, időbeosztást, empátiát tanít és fejleszt a kisállattartás a gyereknél. A szakértő azonban hozzáteszi: fontos az életmódunkhoz igazodó fajtaválasztás és érdemes mérlegelni, hogy 12 éves kor alatt nem jó ötlet 100 százalékban a gyerekre hagyni mondjuk az etetést, a sétáltatást pedig, ismerve a magyar viszonyokat, még későbbre akkor is, ha a kutya szófogadó.
Érdemes még jobban elmélyülni a témában, akár már szülő vagy, akár még “csak” kutyás. A Petcast podcast adását itt tudod meghallgatni:
